A mögötte álló szabvány
A légitársaságok beszállókártyái az IATA 792. határozata, a Bar Coded Boarding Pass szabvány által meghatározott adatelrendezést használnak. Ez lehetővé teszi, hogy bármely légitársaság vagy repülőtér beolvasója bármely fuvarozó kártyáját olvassa, az átszállójáratokét is.
Az IATA tagjai a 2000-es években áttértek a mágnescsíkos kártyákról a vonalkódos beszállókártyákra, és az iparág 2010 körül érte el a teljes BCBP-bevezetést.
Milyen vonalkódtípusokat használnak
A nyomtatott beszállókártyák PDF417-et, egy halmozott lineáris vonalkódot használnak. A telefon képernyőjén megjelenített mobil beszállókártyák Aztec-, QR- vagy Data Matrix-kódot használhatnak, az Aztec különösen gyakori a légitársasági alkalmazásokban és a telefonos pénztárcákban.
A benne lévő adat ugyanaz a rögzített formátumú szöveg, akármelyik szimbológiát használják, így a vonalkód típusa főleg azt tükrözi, mit kezel a legjobban a beolvasó és a hordozó.
Mit tartalmaz a vonalkód
Az adat főleg egyszerű, titkosítatlan szöveg rögzített szélességű mezőkben, és bármely vonalkód-olvasó dekódolja. A kötelező rész minden járatszakaszt lefed, a választható mezők pedig olyan elemeket adhatnak hozzá, mint a törzsutas-számok, majd egy választható biztonsági aláírás következik.
- Az utas neve (vezetéknév és utónév)
- Foglalási hivatkozás (PNR-kód)
- Kiinduló és célrepülőtér kódja
- Légitársaság és járatszám
- A járat dátuma az év napjaként
- Osztály, ülés és a check-in sorszáma
Miért ne tegyél közzé fényképet a beszállókártyáról
A beszállókártyáról, akár csak a vonalkódról készült fénykép felfedheti az utas nevét és a foglalási hivatkozást. E két adattal valaki gyakran be tud jelentkezni a foglalásba a légitársaság weboldalán, láthatja a személyes adatokat, és bizonyos esetekben módosíthatja vagy lemondhatja az utat.
Biztonságosabb a beszállókártyákat titokban tartani, a nyomtatottakat pedig az utazás után megsemmisíteni, nem egészben kidobni.