Mit fed le a szabvány
Az ISO/IEC 24778 az Aztec-kódot határozza meg: a központi céltábla alakú keresőmintát, a tájolásjelzőket, a referenciarácsot, a kifelé spirálozó adatrétegeket és a Reed–Solomon-hibajavítást. A referencia-dekódolási algoritmust is tartalmazza.
Az Aztec-kódot Andrew Longacre Jr. találta fel a Welch Allynnél az 1990-es évek közepén, és AIM-specifikációként adták ki, mielőtt 2008-ban ISO-szabvány lett. A második kiadás 2024-ben jelent meg.
Méretek és kapacitás
Az Aztec-kódok kompakt formában léteznek 1–4 réteggel, és teljes tartományú formában 1–32 réteggel. A legkisebb kompakt jel 15 × 15 modul, a legnagyobb teljes tartományú jel pedig 151 × 151 modul.
A legnagyobb jel legfeljebb 3832 számjegyet, 3067 betűkarakter vagy 1914 bájtot tárol. A hibajavítás arányát a kódoló választja, és alapértékként gyakran a 23 százalékot ajánlják.
- Kompakt: 1–4 réteg, 15 × 15-től 27 × 27 modulig
- Teljes tartomány: 1–32 réteg, 19 × 19-től 151 × 151 modulig
- Legnagyobb kapacitás: 3832 számjegy vagy 1914 bájt
- Csendes zóna nem szükséges
Hol használják
Mivel a keresőminta középen van, az Aztec-kódnak nincs szüksége csendes zónára, és a címke széléig nyomtatható, vagy teljes képernyőn megjeleníthető a telefonon. Gyakori közlekedési jegyeken, köztük sok vasúti jegyen és mobil beszállókártyán.